Drexler

Frissítve: 2017.12.20.

Drexler

Apai nagymamám családja történetében még sok a homályos pont. Nem tudom honnan és pontosan mikor települtek át a Bakonyba.  A kutatást nehezíti, hogy sok a névvariáció:  Drexler, Dreschler, Trexler, Traxer és még sok, hangzásra hasonló vezetéknév…

Drexler Henrik ősapámat a katolikus lélekösszeírás 1745-ben Zircen említi Anna nevű feleségével és ¼ éves Pál fiával. Valószínű, hogy nem ebből a házasságból születtek a további gyermekek, bár az anya itt is Anna.

Henrik és Anna Zircen született gyerekei:

  1. Anna Mária * 1772
  2. Terézia * 1777
  3. György * 1781
  4. Anna Mária * 1783

Henrik Zircen halt meg 1784-ben, de a házát az apátság csak 1806-ban adta át szerződéssel Henrik György nevű fiának.  E szerződésben Györgynek csak a Marianna nevű testvérét említik, akinek ekkor Szakonyi József a férje. Az apátság kiköti, hogy Györgynek gondoskodnia kell az édesanyjáról.

György a zirci apátság dolgozója volt, akárcsak apja, s a későbbiek folyamán valamennyi fiú leszármazottja.  A márkói katolikus anyakönyvben 1786-ban bejegyzett Imre Évával kötött házasságot.

Gyermekeik:

  1. Katalin
  2. György János
  3. Mihály oo Leczelter Éva,  gyerekek: Antal, (1840) Krisztina, (1844) Teréz, (1851) Teréz (1852), mindegyik a márkói római katolikus anyakönyvben vannak bejegyezve,
  4. Katalin
  5. Teréz
  6. Ádám 1814 – 1840 Zirc oo Bacher Mária 1839-ben Zircen. Fia, Antal az apa halála után született.
  7. János
  8. József
  9. Barbara
  10. József
  11. Barbara oo Linczmayer János

György János 1840-től Olaszfaluban erdőkerülő, előtte ezt a munkát Ádám nevű testvére látta el,  György János hajdú volt. A bándi születésű Szeitl Annát veszi feleségül. A 30-as évek elején Sólyon éltek, majd az évtized második felében visszaköltöztek Olaszfaluba, 3. gyerekük már itt született.

Gyermekeik:

  1. Ferenc
  2. Jozefa
  3. Katalin
  4. János
  5. Ignác
  6. Károly Ferenc
  7. Antónia Ágnes
  8. György
  9. Károly
  10. Magdaléna oo Simon Antal

Ignác

Ignác dédapám apját követve Olaszfalun volt uradalmi erdész.  Itt ismerte meg a nála 8 évvel idősebb Révhegyi Rozáliát. Az alig 24 éves Ignác  1868-ban feleségül vette az akkor már várandós 32 éves Rozáliát. Gyermekeik Bakonyszombathelyen születtek:

  1. Ignác Kálmán
  2. Róza Erzsébet
  3. Gizella
  4. és Katalin és János ikrek.

Az 1880-as évek elején a család a Kiliti (Balatonkiliti) melletti jódpusztai erdészházba költözik, s magukkal viszik Ignác édesanyját Szeitl Annát is.  Révhegyi Rozália 53 éves korában, 1889-ben szív elégtelenségben meghal. Ignác 3 gyerekkel marad özvegyen.  A két nagyobb már felnőtt: Ignác Kálmán 21 éves, Róza 19, Gizella viszont még csak 17.

Ignác valószínű, hogy már a felesége életében ismerte  lánya, Gizella barátnőjét,  Raszl Klárát, vagy ahogy Ignác szólította: Klarisszát. A 45 éves özvegy szerelemre lobbant a nála 23 évvel fiatalabb Klarissza iránt. Dédmamám, mert Klarissza a Dédmamám lett élete végéig az imakönyvében tartotta Dédapám levelet. Ebből gondolom: a szerelem kölcsönös lehetett.

“Kedves Angyalom, Klarisszám!” – írta Dédapám Dédanyámnak még a házasságkötésük előtt. Így folytatta:

„Örömmel veszem tollamat, egész nyugodtam vagyok.  Gizussal az este megbeszélve mindent, neki is egyedül óhaja, hogy kedves Klarissza, egyetlen barátnéja közibénk jusson. Élek már a boldogságban, sietek, hogy mielőbb kedves angyalomat lássam. Ebédre angyalomnál leszek. Öleli, csókolja Klarisszámat Drexler”

Gizellával kellett tehát megbeszélni a házasságot, Ignác Kálmán és Róza maguk is kirepülő félben voltak már, házasságkötés előtt álltak.

Az 1892-es év mozgalmas volt Ignác számára. Januárban Róza lányát adta férjhez a nagyvázsonyi születésű Poós Károlyhoz. Februárban Ignácz Kálmán feleségül vette a Kilitiben lakó Hutvágner Teréziát. (E házasságból 3 lány született:  Margit, Gizella és Rozália – utóbbi később Somogyi Gyulához ment hozzá. ) Áprilisban pedig Dédapám végre feleségül vehette Dédanyámat. A házassági bejegyzésben Dédanyám nevét Rászl-nak írták.

 Klarissza

Klára dédanyám családjáról még keveset tudok. Rá, azaz Dédire tisztán emlékszem, hiszen 4 éves voltam, amikor meghalt. Gyerekkoromban heteket töltöttem náluk Fülén. Dédi és Dédi nővére,  Nennuska (akit hivatalosan Máriának hívtak) postamesterek voltak, illetve addigra már a postát átvette Dédi kisebbik lánya az özvegy Joli. A két öreget Joli gondozta. Nennuska  3 hónappal élte túl a testvérét.

Nennuska Garaboncon született 1872-ben, Dédi még Kilitiben 1867-ben. Talán maradtak rokonok Garaboncon, mert Dédi Dédapám halála után ott lett postamester közel 1 évig. Majd „cserélt” Nennuskával: Dédi visszaköltözött Fülére, ahol addig Nennuska volt a postamester, Nennuska pedig Garaboncra ment és maradt is 1923-ig. Tekintve, hogy Dédiék vezetéknevét is ezer variációban írták (Racszl, Roszl, Rászl, Rosl)a többi testvért és apjuk családját nem találtam még meg.

Raszl Ferenc Dédi apja Kilitiben vendéglős volt, s a halotti bejegyzés szerint Székesfehérvárról származott. Kilitiben halt meg 1888-ban, s ott is lett eltemetve. Ám 1868 és 1872 között Garaboncon élhetett a család.

Felesége Samay Julianna családja Kaposváron élt.  Julianna szépanyám testvérei közül Etelkától maradt fent egy lap. 1900 körül írhatta, mert Nagymamám már gyerekes írással pár sort hozzáfűzött. A címzett özvegy Rászl Ferencné. Etelka arról értesíti a testvérét, hogy a kisleány (nagymamám) jól van, s küldi a szüleik sírjának képét. A sírkövön Samay Józsefné neve áll.

Dédi anyai ági nagyszülei Samay József és Vízer Klára voltak.  Vízer Klára imakönyvét nagymamám halála után én kaptam meg.  A bejegyzések alapján úgy tűnik: lányágon öröklődött. Vízer Klára még boldogult férjétől kapta az 1848-ban nyomtatott imakönyvet, amelyet unokájának Rászl Klárának (Dédi) ajándékozott. Később Dédi lányáé – nagymamáé – lett, s Nagymama halála után került hozzám. Ebben az imakönyvben találtam meg Ignác dédapám említett szerelmeslevelét.

Samay Józsefnek és Vízer Klárának gyerekei:

  1. József Mihály
  2. István Mihály
  3. Anna Aloyzia
  4. Borbála
  5. Rozália Katalin
  6. Sándor
  7. Julianna – szépanyám
  8. Etelka Ilona
  9. János József

Dédszüleim – Ignác és Klára – 1894-től éltek Fülén, dédapám ott lett körerdész. Nagymamám még Kilti-Jódpusztán született 1893-ban (Drexler Mária Erzsébet) , de Jenő,  aki 8 hónaposan meghalt és Jolán már Fülén.

Fülén velük élt Raszl Ferencné Samay Julianna. Klára anyja túlélve vejét 1911-ben halt meg. Fülén temették, s később vele közös sírba kerül lánya Nennuska is 1959-ben. A fejfán Roszl Ferencné és Roszl Mária név szerepel.

 

Dédapám „hosszas szenvedés után” 1904-ben halt meg. Fülén az 1896-ban 8 hónaposan elhunyt Jenő mellé temették, s ebbe a sírba került 1959-ban Dédi is.

Dédapám halála után csupa nő maradt. A család fenntartására a postamesterség volt a legcélravezetőbb, hiszen az erdészházból ki kellett költözni, a posta pedig adott szolgálati lakást.

Dédi  37 évesen lett özvegy, nagyanyám 11 éves, húga 6 s a velük élő nagymama 61 éves volt. Ez a felállás – az öregekkel való együttélés – a későbbiekben is természetes volt a családban.

Márika és Joli

A felnövő Márika és Joli is postás kisasszony lett. Márika – nagymamám – így ismerkedett meg nagyapámmal. Baán László nagyapám tanító volt, s – elmondása szerint – alkalmanként ellenőriznie kellett a postát. Beleszeretett Márikába, s abban a tudatba – ahogy nagyapám mondta -, hogy biztosan nem rokon, mert a  sok unokatestvér házasság után már nagyon kellett egy nem rokon feleségül kérte. Fülén 1916-ban kötöttek házasságot.  Rá egy évre megszületett édesapám, majd újabb egy év múlva a második fiú. Nagyapám csapodársága és  – ma úgy mondanánk – bulizásai legendásak voltak. Nagyanyámnak nem lehetett könnyű az élete.  Négy év múlva nagyapám megpályázott egy balatonfüredi állást, a család Füredre költözött.

Joli  – áttérve a református hitre – a helyi református kántor-tanítóhoz ment hozzá, ám férje 1945-ben meghalt. Fülén az özvegy Dédi, a vénkisasszony Nennuska és Joli maradt. Joli postamester volt egészen a nyugdíjazásáig. Eleinte apám és nagybátyám töltötték náluk a nyarakat, később már mi dédunokák.  Dédi és Nennuska halála után Joli egyedül maradt. A postahivatal a lakásból nyílt, sokat voltam nála, figyeltem , ahogy dolgozik.

Már apámék gyerekkorában és később is Joli és Füle volt a család egyik éléskamrája. Joli disznót hizlalt, a kertben termett gyümölcsöket főzte be, s aztán küldte el a nagymamámhoz.

Nyugdíjazásakor el kellett hagynia a szolgálati lakást, így hozzánk költözött. Az akkor már többnyire fekvő nagyanyám helyett főzött a családra, s igyekezett ellátni bennünket, gyerekeket. Férje halálát Isten büntetéseként fogta fel mondván:  azért jutott neki özvegység, mert a házasságkötésekor elhagyta a hitét.  Özvegysége elején visszatért, s bigott katolikus vált belőle.

Nagyanyám több agyvérzéssel és szívinfarktussal, tiszta elmével, de korlátozott mozgással élte az életét. Kisebbik fiát 19 évig nem láthatta, 1963 volt már, mire nagybátyám hazalátogathatott. Apámon majomszeretettel függött, néha úgy bánt vele, mint egy kisgyerekkel. Félt, hogy ő is elveszítheti. Nagybátyám leveleit dobozokban őrizte szépen összerakva. Újra és újra elolvasta és sírt, nagyon sírt.  Apám igyekezett két gyerek helyett gondoskodni és törődni nagymamával. Nagymama az utolsó agyvérzése előtti utolsó pillanatban mégis a kisebbik fia nevét kiabálta. Nagyanyám 1967-ben halt meg. Három év múlva Joli is követte.  Mindketten Füreden vannak eltemetve. Velük sírba szállt családunkból a Drexler név, de arcvonásaikat, viselkedésüket látni vélem az utódokban.